2016. december 28., szerda

Szellemvadászok

Írta: Peter Darvill-Evans
Eredeti cím: Spectral Stalkers
Eredeti/magyar megjelenés: 1991/2015
Illusztrálta: Tony Hough
Fordította: Sándor Nóra


Design

Hű, ez most mi akar lenni? Elsőre leginkább valami szürreális mesekönyv borítójára emlékeztetett, esetleg egy Hieronymus Bosch agymenésre. Elég nagy katyvasz, és valahol még nyomasztó is lenne, de inkább vicces. Az a lila, bőrszárnyas démon kissé  gerincproblémásnak tűnik, de a hosszúorrú, légyszemű, borzas szellemlény se semmi. A piros szemű kitinpáncélos csősz bácsit, és szelvényes testű nyáját hagyjuk is, de a fekete körvonalat kapott, remegős címfelirat felett már nem voltam képes napirendre térni. Mindent egybevéve, szerintem egy dobogós helyezettre akadtunk a borzalmas borítók toplistáján.


Illusztráció

Tovább röhögtem, amikor kettőt lapoztam: azt a valamit is érdemes szemügyre venni annak, aki vigadni akar. Odabenn viszont Hough illusztrációi egész hangulatosak. Érezni a mocskot, a beteg atmoszférát, az őrületet. Mondjuk azért találni egy-két, a címoldalhoz hasonlatosan gyermeteg grafikát, de az elmebeteg lények és helyszínek ábrázolása mellett ez elsikkad. Néhol tényleg félelmetes kreatúrák borzolják a kedélyeket (36 - szerzetesek, 351 - Árnyfiókák, 366 - Nekromon lénye), néhol pedig csak röhögünk (96 - robot, 145 - űrlény, 186 - ragyogó csontváz).


Háttértörténet

A címből, meg a szabályokból is arra következtettem, hogy akkor mi most szellemek leszünk, akire vadásznak, de aztán kiderült, hogy ez eléggé félreérthető, mert bár tényleg vadásznak ránk, de a vadászaink a szellemek. Ha jól emlékszem, ilyen dologba még soha életemben nem kötöttem bele, de ez esetben a címválasztás egész biztosan nem sikerült a legjobban.
Szóval induláskor egy vurstliban élvezzük az életet. Vihar kerekedik, erre mi nagyon okos módon az erdő felé indulunk el. De nem caplatunk sokáig, mert egy tündérszerű lény zuhan lábaink elé, valami Globus nevű mágusról hadar, átad egy csomagot, majd kileheli lelkét. A csomagban egy gömb van, ami hirtelen beszippant bennünket, és abban a pillanatban a Limbóban találjuk magunkat (tehát valami köztes világban), ott is egy könyvtárban. Egy sárkány könyvtárosnő igazít útba minket (totál kész, innentől kezdett el érdekelni a sztori…), majd kisvártatva megtudjuk, hogy a gömb az ún. Aleph, azaz a minden (kivéve a Limbót). Szóval az összes világ, és az összes szféra összesűrítve egy tárgyba, aminek segítségével persze utazni is lehet a síkok között. Bárhova. Hmmm, nem keveset vállal a könyv… Arról már csak később szerezhetünk tudomást, hogy ez a Globus nevű fazon is keresi az Aleph-et. És hogy miért? HOGY MIÉRT? Hát hogy elpusztítsa vele a világokat, kivéve persze azt, ahol ő leledzik.


Rendszer

Nyomok nevezetű pontjaink 0-ról indulnak, és minél kisebbek, annál észrevétlenebbek maradunk a szellemvadászok számára. A Nyom-próba 3K6-tal történik. Amíg a Nyomok érték fölé dobunk, addig nincs gond.


Kihívás

Kifejezetten könnyű lett. Van pár must have dolog a végigvitelhez, de ezek beszerzése nem szívatáshoz lett kötve, hanem egész egyszerűen a szerencsétől függ, hogy rájuk akadunk-e.


Főgonosz

Globus mustá… vagyis Globus fővarázsló urunk egy fájdalomsugárral kezdi, amitől Barakka, a menet közben kiszabadított haverunk, vagy a Hétágú Talizmán menthet meg (vagy ha egyik sincs, akkor a 6K6 versus Életerő próbája – hehe… anyád hogy van?). A mágus amúgy elég mókásan fest. Kábé mint egy jóllakott óvodás, vagy mint egy pár napja nem aludt rendszergazda. Kedvesen fogad minket és az Alephet kéri. Ha nem adjuk, akkor folyamatosan próbál megdumálni minket, hogy mégis tegyük ezt. Ha továbbra sem engedünk, akkor végül megidézi a szellemvadászokat. A harc természetesen nem segít a legyőzhetetlen lények ellen, de ha ezután szépen átnyújtjuk a gömböt, akkor innentől már ő a hordozója, akit a vadászoknak mindenáron el kell pusztítaniuk. Egy perc alatt szét is cincálják Globust, meg se kell moccanunk. Azt hagyjuk, hogy mennyire logikus (semennyire), hogy a nagy főmágus, a világok ura ennyire volt képes, és ez a parancsvarázs így működik. De ha mégis, akkor meg Globus bácsi mitől lehetett olyan idióta, hogy erről megfeledkezett? Na mindegy, ezzel a dolog meg is volt, megkaptuk a világ legkönnyebb végjátékát, ami valahol frissítő hatású, de elég kisszerű is egyben. Vár ránk egy szép, de sablonos utolsó fejezet, melyben a mágus üvegvára összeomlik, ünneplés, hazajutás, az Aleph pedig eltűnik.


Hangulat

A teljesen idegen világokban teljesen idegen lényekkel akadunk össze, erősen kellett a fantázia ennek a történetnek a kivitelezéséhez. Kedvenceim közül valók a Szilka kígyók (kitinpáncélos, százlábú sárkányféleségek), a Kolipodok (kitinpáncélos legelő jószágok), vagy a Litogén (nehéz lefesteni, inkább olvassátok el), de a Fejtörő Eb okoskodását is imádtam. A mágia gyakran keveredik a tudománnyal, mint a Teloptikon nevezetű eszköz esetében, mellyel kémkedhetünk akár Globus után is, de a folyamat közben létfontosságú sókat old ki szervezetünkből, tehát életerőt vesztünk… De ez csak egy az elszállt ötletekből, a mű bővelkedik hasonlókban, így talán ebből az írásból mindenki el tudja dönteni, érdemes-e nekiállnia, ha eddig még nem tette meg. Én mindig vevő vagyok az ilyesmikre, csak mondjuk itt ez még komolyan is van véve (ellentétben például az Égi Fejedelemmel, ami egyértelműen a humoros kategória). Tetszett még a lépcsős kiszámolós játék, amit simán el tudnék képzelni a valóságban, mint csapdaeszközt, de az üvegvár kapuja is menő volt. Nézzük még felsorolás szinten, a teljesség igénye nélkül a világokat, melyekben az Aleph segítségével kiköthetünk:
– Khul 400 évvel később
– Sivatagos világ
– Sakktábla világ, melynek szabályaiból egy mukkot se értettem
– A hárfás trónbitorló története (a hárfa amúgy durva cucc, ha megszerezzük)
– Metron, a varázstárgyainkat tönkretevő tudós (semmit se adjunk a kezébe!)
– Syzuk, a gonosz hadúr és csontvázserege (Javító folyadék jóvá változtatja!)
– Barlangi elfek, akik azt iszik, az ő barlangjuk az egész világ
– A vadászat istenének álma (itt nagyon éreztem, hogy valakinek elgurult a gyógyszere)
– Kísértetkastély gonosz játékokkal
És még sok minden más. Aki szeret téren és időn át száguldozni mindenféle látszólagos értelem nélkül, az imádni fogja. A nagy poén az egészben, hogy ebben a könyvben még arra sem vagyunk kötelezve, hogy mindezeken végigszenvedjük magunkat, hisz már a legelején dönthetünk úgy, hogy AZONNAL Ziggurat világára teleportálunk, így voltaképpen átugrunk a kaland felén (és kapaszkodjunk meg, még így is győzhetünk). SŐT! Ha a kocka úgy akarja, azonnal Globusnál lehetünk, lehet tehát egy 5 perces játékunk is. Simán végig lehet tolni a dolgot EGYETLEN harc nélkül, és a végén ugye csak a már említett Barakka vagy talizmán szükséges. No, hát ilyen ez a Szellemvadászok. Nagyon elszállt, és így vagy nagyon szeretni, vagy nagyon utálni fogja valaki, de az kétségtelen, hogy zseniális momentumok csillannak meg benne.




1 megjegyzés:

  1. A hárfa nagyon értékes tárgy...ha nem teszi tönkre nekünk 2 perccel később a varázsló :)

    Egyébként ez egy beteg könyv. De én nagyon vevő vagyok ezekre a beteg könyvekre, úgyhogy imádtam :)

    Az "itt ért véget a harcos kalandja, aki nem tudott számolni" meg nem kicsit troll halálmező-zárás :)

    VálaszTörlés